Áron kutya már hónapok óta lakott nálunk, mindenki kedves, jóindulatú kutyaként ismerte, aki a légynek sem tudna ártani.

Sőt! Az egyik szomszéd meg is jegyezte februárban, ez a kutya olyan kedves, hogy nemhogy elkergeti a betörőt, de még körbe is vezeti, kávét is főz neki!

No, hogy megint mekkorát tévedett, illetve tévedtünk.

Az történt ugyanis, hogy egy 15 éves fiatalember azt gondolta húsvét vasárnap, hogy ő márpedig körülnéz a portánkon, fittyet hányva a kutya harap feliratú táblára.

Nem tudom mit gondolt a kertben parkoló autó gazdái, hol lehetnek?

Akkoriban Áron még szigorúan kerti kutya volt, a lakásba nem jöhetett be.

Ezért mindig, még ha nyitva is volt a bejárati ajtó, csak a küszöbig jött, ott szépen lefeküdt vagy leült és nézte amit csinálok.

Ezen a napon is csak a nyitott ajtón nézegetett be, figyelte a mozdulataimat, majd lefeküdt és elszenderedett.

Épp a konyhában tettem-vettem, amikor az eb hirtelen felpattant és a kocsihoz rohant, majd rettenetes lármába kezdett.

Gondoltam, biztos megint lovagolnak az utcában, vasárnap előfordul nálunk az ilyesmi.

Azért kinéztem a konyhaablakon, miért üvölt ennyire?

Nem hittem a szememnek. Egy idegen kamasz áll a kutyámmal szemben, mégpedig a kerten belül, az autóm mellett!

Nem igazán tudtam, mit tegyek, de azért kimentem én is a kertbe. Ők ketten még mindig farkasszemet néztek egymással, Áron rendületlenül csaholt vagy fél méterre a fiú combjától.

Tanácstalanul álltam a teraszon, nem tudtam, kiért aggódjak kettejük közül. Áron hátrafordult, mintha valami parancsot várna tőlem, de én csak pislogtam, mint a hal a szatyorban, semmi értelmes gondolatom nem volt. Ezt, a kutyám és köztem kialakult pillanatnyi kommunikációs zavart kihasználva, ifjú besurranónk visszakapaszkodott a kerítésre és megpróbált kimászni.

Áron azonban ekkor egy határozott mozdulattal elkapta a nadrágja szárát és visszarántotta, majd újra ugatni kezdte. Falmászó bajnokunk talpra szökkent és a kutyus felé rúgott. Na ez már sok volt a kert királyának és megkóstolta a combját az ifjú titánnak.

Ebben a pillanatban végre felocsúdtam és rákiáltottam a kutyámra:

„Áron ereszd, vissza!”

Mintha évekig gyakoroltuk volna, Áron azonnal elengedte zsákmányát és a lábamhoz rohant, majd leült és várta a dicséretet.

A betörősuhanc ezután, ahogy jött úgy távozott és az egész környéken elterjesztette, hogy Áron bizony nem főzött neki kávét!