A fajta története akár a római korra is visszavezetheto, ahol már Marcus Terrentius Varro is leírt olyan terelo kutyusokat, amelyeknek a színe fehér volt. Ezt a szokást megtartva a juhászok még a XIX. században németföld szerte is a fehér színu orzo ebeket preferálták, mivel azok így megkülönböztethetové váltak a nyájra támadó állatoktól szürkületben is. Akkoriban az ebeket a jobb használhatóság reményében tenyésztették. A svájci fehér juhászkutya fajta kialakulása erosen összefonódik a német juhászkutyáéval. Már a kezdetekkor megvolt a ma ismert színváltozatokon túl a fehér is. Sot érdekes talán, hogy a mai német juhászkutya, fehér juhászkutya osöktol származik. Max von Stephanitz az 1880-as években, utazásai során, gyakran találkozott különféle juhászkutyákkal. Ekkor kezdett körvonalazódni benne az a gondolat, hogy Németországnak is szüksége volna egy saját nemzeti kutyafajtára. Víziója szerint a kutya kiemelkedoen intelligens, ötvözi a munkakutyák kitartását és munkaszeretetét, jellegzetes megjelenésu, eros és jól izmolt, kiegyensúlyozott, eros idegrendszeru, magabiztos,   jóindulatú, huséges és odaadó társa gazdájának. 1891 után Stephanitz elkezdte felkutatni a célnak megfelelo kutyákat a tenyészete számára. 1899-ben Karlesruhe-i kiállításon barátjával Arthur Meyer-rel rátaláltak pár igazán különleges ebre melyek intelligens tekintettükkel és hegyes álló fülükkel vonták magukra a figyelmet. (ekkor még ez a fülforma nem volt elterjedt) Megvásárlásukkor derült ki, hogy Hektor Linksrein és alomtestvére Luch, a Friedrick Sparwasser of Frankfort tenyészetében születtek 1885. elején. Hektort átnevezték Horand von Grafrath-ra és o lett az elso bejegyzett németjuhászkutya. Talán kevesen tudják, hogy e kutyák anyai nagyapja a 1879-ben született Grief von Sparwasser, fehér bundájú németjuhász volt, aki a 1882-es és 87-es hannoveri kutyakiállításon is részt vett. Grief és Lotta von Sparwasser pároztatása után született meg az elso farkas-színu szuka Lene. Kastor és Lene frigyébol pedig a már elobb említett Hektor és Luch származik, akik az arányos testfelépítést, az álló füleket és a fehér bunda lehetoségét örökítették tovább leszármazottaiknak. Amint látható Friedrich Sparwasser kutyáinak tenyészvonala igen fontos szerepet kapott a mai német juhászkutya és svájci fehér juhászkutya testfelépítésének és magatartásának kialakításában. Ha Stephanitz-t tekintik a fajta osapjának, akkor méltán tekinthetjük a frankfurti Friedrich Sparwasser tenyésztot, a fajta osnagyapjának. Nagyon sok Horand leszármazott örökítette a fehér színt, mint például Baron von der Seewies (1913) is, aki az elso bejegyzett fehér színu német- juhászkutya volt. Bizonyítottan màr a XIX. század végén is voltak fehér juhászkutyák a Habsburg házon belül, melyek kiválóan passzoltak a nemes lipicai lovakhoz. Ann Tracy tolük szerezte be tenyészállatait, amellyel késobb Amerikában megalapozta tenyészetét, majd - Stephenitz nyomdokaiba lépve – az egyik alapító tagja volt az 1913-ban megalakult elso amerikai németjuhászkutya egyesületnek. Több évtizeden keresztül elismert volt a fehér szín is, majd a 1920-30-as években a zavaros politikai helyzet hatására, a németországi tenyésztok úgy döntöttek, hogy a fehér színt diszkvalifikálják a német juhászkutya standardjából. A fehér faktort még a sötét pigmentáció ellenére is albinizmusra való hajlam, süketség, vakság, mentális zavarok és szorminoséget rontó hatás örökítésére asszociálták, tévesen. Mikor a világháború után a tenyésztést szinte az alapoktól kellett újra kezdeni, a fehér színt továbbra is tiltották. Ha született is fehér színu egyed, azt 1935 után Németországban nem regisztrálták, sot egyenesen irtották. A háború és a szigorú szelekció ellenére máig fennmaradt néhány fehér németjuhász egyed Hollandiában és Németországban is az eredeti (Sparwasser-i) vérvonalból.