|
Kiben bizhatsz?
Csak remélni merem azt, hogy mindenki a saját kutyáját tartja a legkülönlegesebbnek. Én inkább azt mondanám, hogy Armanda olyan kutya volt, mint bármelyik. Ha elegendő időt és figyelmet szentel a gazdi a kutyájának, akkor bizonyára felfedez benne legalább egy, de inkább sok – sok különlegesnek mondható tulajdonságot, ami valójában nem az, csak az emberek annak hiszik, amikor másoktól hallanak érdekes történeteket. Nekem is vannak érdekes történeteim, melyek közül most elmesélek egyet.
Armandával rendszeresen, amikor csak tehettük elmentünk kocsikázni. Ezeknek a kiruccanásoknak a végén egy szikláról a naplementét néztük. Egyszer arra járt egy régi, távoli ismerős és beszélgetni kezdtünk. Armanda nagyon megugatta, de nem bántotta. Csak járkált körülöttünk izgatottan. Egy másik alkalommal ismét összefutottunk a sziklánál és Armanda ismét megugatta. Ez már nekem gyanús volt, de beszélgettünk tovább. Már kezdett sötétedni és ekkor Armanda előadta három felvonásos monológját. Az első felvonás: Armanda bicegni kezdett, mintha fájna a lába. Megnéztem, de nem láttam a talpán semmilyen sérülést. Végigtapogattam a lábszárát, de ebből is csak az derült ki, semmi baja a lábának.
Második felvonás: Kis idő elteltével Armanda lefeküdt a fűbe, összegömbölyödve, mint aki halálos beteg. Erre nem reagáltam. Egy perc múlva felkelt és tovább szaglászott a fűben.
Harmadiki felvonás: Armanda leült velem szemben és eldőlt, mint a sószsák.
Erre már azt gondoltam, hogy valami baja van, mert ilyen viselkedést még soha nem tapasztaltam a részéről. Beültünk az autóba és elindultunk haza. Végig feküdt a hátsó ülésen, míg el nem értünk az utcánk sarkáig. Ott felpattant és mintha mi sem történt volna örült, hogy hamarosan hazaérünk.
Nem tudtam értelmezni, hogy mire akar figyelmeztetni. Az eset után sokat gondolkodtam fura viselkedésén s nemsokkal utána már kezdtem sejteni... Ez a fiatalember nagyon megbízhatatlan és simlis volt. Megfizettem az árát.
Ezek után Armanda minden jelzésére odafigyeltem.
Javaslom mindenkinek, hogy bízzon a kutyájában, és sokat foglalkozzon vele.
Megéri!
/ 2007.04.08. Papp Éva /
| |